2010. november 16., kedd

Hot dog

Hot dog

70 dkg.kenyér liszt (bl.80)
10 dkg. kukorica liszt
3 dkg. kukorica pehely őrölve
5 dkg. élesztő
1 tk. cukor
3 ek. olaj
fél citrom leve
2 dl. sör
kb. 2 dl.viz

A hozzávalókból kelt tésztát készítek.
 Kelesztem, majd 10 cipóra osztom és egyenként négyzet alakúra igyekszem nyújtani.
Az egyik szélére ráfektetem a virslit, feltekerem, a két végénél kicsit összenyomom.Hot dog
Sütőlapra teszem a hot dogokat, vizes ecsettel átkenem őket, végül három bevágást ejtek rajtuk késsel.

Újabb kelesztés után előbb magas, majd közepes hőfokon kisütöm a kicsit bagettre hasonlító péksüteményeket.
Gyerekeknek ferdén 3-4 darabra szoktam vágni.
 

2010. szeptember 5., vasárnap

Limara hajtoványa/változat


Limara hajtoványa/változat
    1 kg. liszt (10dkg. fehér rozsliszt, 10dkg. teljes kiőrlésű liszt, 
    10dkg. rétes liszt, 70dkg.finom liszt)
    kb. 6 dl. tej
    2 tojás sárgája+2 tojás sárgája kenéshez
    1 dl. olaj
    2 ek. só
    pici cukor
    5 dkg. élesztő
    1 sütőpor az egyéb lisztek miatt 
    Krém:
    20 dkg. vaj
    1 tk. só 
    1 tojás
    20-25 dkg reszelt sajt/egy részét díszítéshez félre teszem
    (kevés füstölt is mehet bele)

    Én kézzel dagasztatom a tésztát.
    Lágyabb kelt tésztát készítek, hagyom duplájára kelni.
    Lisztezett deszkára borítom, ketté vágom.

    Egyenként kinyújtom jó vékonyra, szinte akkorára mint a deszkám.
    A krém hozzávalóit elkeverem. Figyelni kell, a vaj ne legyen túl lágy, épp csak annyira, hogy kenhető legyen. 
    Megkenem őket a sajtos margarinnal. Feltekerem mint a bejglit, majd trapézokra szeletelem.
    Sütőpapírral bélelt tepsire fektetem őket, hagyom még egy fél órát, hagy keljenek. 
    180 fokos sütőben kb. 20-25 percig sülnek.

    Nálunk is a család kedvence lett. 

    2010. augusztus 30., hétfő

    Hajmosás házi tojássamponnal

    Hajmosás házi tojássamponnal

    1-2db. tojás
    mosódió főzet

    Kis üvegbe teszem a hozzávalókat, befedem és összerázom.
    A fürdővízbe 10-15 csepp mandula olajat vagy avokadó olajat és illóolajat csöpögtetek (kubeba citrom, levendula, teafa, ylang-ylang, jázmin, rózsafa, menta, citromfű, rozmaring, bergamott).

    Megmosom a hajamat kétszer a  házi készítésű samponommal, 
    a hajamat előbb az enyhén olajos fürdővízben öblítem ki (a vízben eloszló olajmaradványok természetes módon visszazsírozzák a hajamat, így nem kezd a fejbőröm fokozott faggyútermelésbe),
    majd langyos folyóvízzel öblítem ki a samponmaradványokat a hajamból.

    A hajam több napig friss marad, 
    nem kezd a hajtőnél intenzíven zsírosodni, 
    miközben a hajvégek szárazak, töredezettek lesznek.

    Még több nap múlva is kellemes érzés hozzáérni a hajamhoz.

    (A DM-ben fellelhető Alverde márkájú sampont is szoktam használni, ha nincs időm a pepecselésre,
    de a vízben lebegő olajos öblítést akkor sem hagyom ki.)

    (Ezek egy részét is Antal Valinál tanultam.)

    Az én mosószereim


    Az én mosószereim

    Nem tíz kilogrammos, nem szennyezi a környezetet,
    viszont biológiailag lebomló,  fair trade  termék.
    Előállítása kézi erővel történik,
    támogatjuk vele a nálunk kevésbé iparosodott országokat.
    A mosódió  gazdaságos,
    egy fél kilogrammos zacskó egy családnak fél évre elegendő.
    Szapponint tartalmaz, mely már 40 fokon kifejti hatását.

    Kis textilzsákocskában 6-8 dióhéjat kell tenni a mosógép dobjába,
    majd a mosás végén kivenni, megszárítani.
    Egy ilyen adag többször is felhasználható.
    (Én addig használom, amíg szárazzá, törötté nem válik.) 

    Mivel nem tartalmaz semmiféle kémiai adalékot, illatanyagot és más vegyszert,
    a mosódió kifejezetten ajánlott allergiával küzdő, ekcémás, pikkelysömörös,
    vagy érzékeny bőrű embereknek, így gyermekeknek is.


    Érdemes tudni, hogy a mosódió termesztése és begyűjtése, 
    féken tartja az erdők kizsákmányolását,
    a talaj erózióját, ezáltal a természetes elsivatagosodást.

    A mosódió termesztése és értékesítése a helyi lakosoknak munkalehetőséget, megélhetést, biztos bevételt jelent.
    A mosódió termesztéséhez, nem használnak kémiai úton előállított növényvédő szereket és műtrágyát. 

    Használat után a mosódió héja komposztálható.

    Fehér ruhákhoz fehérítő granulátumot használok.
    Az 50 dkg.-os doboz 25-50 mosáshoz elegendő. 
    Hatóanyaga 100% nátrium-percarbonát.
    Nem tartalmaz sem klórt, sem foszfátot, teljes mértékben biológiailag lebomló.  

    Használd Te is! Véded vele környezeted és egészségedet.

    "Napon száradt ruha" illatú öblítő

    "Napon száradt ruha" illatú öblítő

    Egy már kiürült literes öblítős flakonban készítem el. 
    1dl ecetet öntök bele és tetszés szerint kb. 20-40 csepp illóolajat 
    (kubeba citrom, levendula, teafa, ylang-ylang, jázmin, rózsafa, menta, citromfű, rozmaring, bergamott)
    valamint ugyanennyi avokádó vagy mandulaolajat a puhaság érdekében.
    Az egészet összerázom, és legalább 1 hétig hagyom összeérni.
    Ez idő alatt az ecet illata visszafogottá, 
    az illóolajak pedig dominánssá vállnak az elegyben.
    Nekem az vált be, hogy 2 üveget váltva használok, 
    így "sohasem" fogy ki az öblítőm.

    A ruhák kellemes tapintásúak lesznek, az illatuk arra emlékeztet, amikor még forgótárcsás mosógéppel mostunk és 
    Anyuka esővizet használt mindig a mosáshoz
    (azt mondta az esővízben jobban tisztulnak a ruhák).

    A mosott ruhákat pedig még a napon szárítottuk, 
    vagy mint József Attila "MAMÁ"-ja a padláson.

    Ha tehetem én is napon szárítom a ruhákat, 
    de ez az öblítő bent is elővarázsolja a ruhákból a napszítta illatot.
    Csak megbízható helyen vásárolok illóolajat. 

    (Én a Naturland és az Aromax termékeit használom.)

    (Ezt is Antal Valinál tanultam)

    2010. augusztus 25., szerda

    Tökmagos kukorica leves

    Tökmagos kukorica leves

    A hagymát megpárolom, kevés liszttel beszórom, 
    felöntöm vízzel bele teszem a morzsolt kukoricaszemeket,
    hozzáadom a fokhagymát 
    vegamixel, borssal, sóval, lestyánnal és tárkonnyal ízesítem,
    darált tökmaggal sűrítem,
    tökmagolajjal finomítom.

    Tejszínnel, tejföllel, citrommal, ecettel (én kovászos uborka levével) ízesítettem.

    Retró-konyha

    RETRÓ-konyha

    Tavaly ősszel egy száz éves házba költöztünk. Férjem munkanélküli volt akkor, tehát minden fillérnek helye volt. A szegénység kreatívvá tesz. 
    Csak egy helyen a fürdőszobában van meleg víz, ezért a mosogatást a gáztűzhelyre tett vajlingban vittem végbe. Rögtön átálltam arra az üzemmódra, hogy csak a zsíros, piszkos edényt mosogatom. Fatányérról eszünk, vagyis a morzsák a madaraké, száraz törlővel letöröltem és újra tisztának tekintettem. Zöldség tisztítás után, csak hideg vízzel öblítettem le az eszközöket, a húsos eszközöket sóval fertőtlenítettem le, utána békás mosogatóval átmostam. A serpenyők, tepsik vagy mosogatás nélkül újra munkába foghatók vagy papírtörlővel áttöröltem őket. 
    A fürdőszobában nincs vegyszer. A fürdővizet nagy műanyag kannával használom WC-öblítésre, persze nem a nagydolog után. Valamint beöntöm a mosógépbe. Szerencsére az enyém elfogadja. 
    Megmondom őszintén nagyon szerencsétlennek éreztem magam sokáig, hogy így kell élnünk, de ma már látom a pozitív oldalát is. 
    Eszembe jutottak azok a szüleim által használt praktikák, melyeknek talán ma mar kevesen vannak birtokában.
    Ezek a technikák beruházás nélkül energiatakarékosan használhatók!